Hírek : Kecskeméti házi döntő… Pécsett!!! |
Kecskeméti házi döntő… Pécsett!!!
2009.04.15. 19:30

Így igaz kérem! A Balogh László Emlékversenyen – egyben III. VB kvalifikációs verseny – két kecskeméti fiú Seremet Szilárd és Trecskó János játszotta a döntőt, ahol a nagyobb rutinnal rendelkező Seremet diadalmaskodott, míg a II. osztályúak között Nagy Attila a harmadik lett, fia Dániel az ifi mezőnyben ezüstérmet szerzett.
A messzi-messzi (nem galaxisban) városban – Pécsett – rendezett Emlékversenyen elég gyér számú versenyző jelent meg, talán a távolság, talán az esélytelenség miatt, hiszen ez volt az utolsó előtti VB kvalifikációs verseny, ahol már csak az előző pontszerző versenyeken jól szereplő játékosok reménykedhettek abban, hogy tagjai lehetnek az ötfős válogatott keretnek…
De a csekély létszám ellenére igen erős mezőny gyűlt össze, melyet két 11 fős selejtező csoportra osztottak, ahonnan a legjobb hat versenyző jutott tovább.
Az „A” csoportban Seremet veretlenül végzett az élen, míg Trecskó a 4. helyet szerezte meg. Az első Seremet-Trecskó ütközet 3-2-es végeredményt hozott.
A „B” csoportban Nagy Attila a 6., míg Nagy Dani sajnos a 7. helyet csípte meg, így Ő nem jutott tovább. Nagy A. egy bravúr döntetlennel hívta fel magára a figyelmet Fülöp ellen (3-3)!
A középdöntőben két hat fős csoportban folytatódtak a küzdelmek a legjobb nyolc közé jutásért.
Sajnos mindhárom továbbjutott versenyzőnket a 2-es számú csoportba rangsorolták, ahol bizony szívták egymás vérét rendesen! Hiszen előbb Seremet verte Nagy A.-t (2-0), majd Trecskó visszavágott Seremetnek (3-1), és a végén Nagy A. vett el két pontot Trecskótól (2-2)… S akkor ott volt még nekik: Fülőp, ifj. Farkas, Tyukodi! Nagy A.-nak sajnos a Fülöp elleni újabb döntetlenjén (0-0) kívül már nem termett újabb babér, míg Trecskó (4.) és Seremet (2.) nyögvenyelősen ugyan, de továbbjutottak a legjobb nyolc közé!
Az elődöntőért Trecskó Horváthtal mérkőzött, és óriási bravúrral bedarálta szívós ellenfelét! Seremet pedig Tyukodit kapta, s hála az isteni Gianluigi Buffonak, aki kivédte ellenfele szemét, Trecskóhoz hasonlóan szintén 1-0-ra diadalmaskodott.
Az elődöntőben azonban jöttek a „nagyágyúk”! Seremet az elmúlt „évszázad játékosaként” aposztrofált Szendreyt kapta ellenfélül, aki Tőserdőn megígérte neki, hogy a következő mérkőzésük nem lesz döntetlen! S tényleg nem lett… Seremet 4-2-re győzött egy gyalázatosan gyenge színvonalú összecsapáson! S a kecskeméti diadal sorozat még nem ért véget, hiszen Trecskó magabiztosan 3-1-re verte a VB-re hajtó komlói rivális-barátot Fülöpöt! A több éve nem látott esemény immár realizálódott: két HÍRÖS ALSE versenyző játszotta egy verseny döntőjét! Ők ketten már több döntőben randevúztak egymás ellen, de ez idáig Trecskónak nem sikerült legyőznie nagy ellenfelét, s egyben jó barátját Seremetet. A kérdés az volt, vajon most megszakad-e a sorozat?
A DÖNTŐ: immáron a harmadik összecsapásukat játszották a hétvégén, s kölcsönösen oda –vissza verték egymást, így már csak egy eredmény hiányzott a sorból, a döntetlen… S mint a mesékben, az is lett: 0-0. A szétlövéseket az ebben a műfajban már rutinosabbnak számító Seremet nyerte 1-0-ra! De a vesztes kecskeméti „pléjernek” sem kell szomorkodnia, hiszen ezzel az eredménnyel beslisszant a VB keretbe, és ha nem esküsznek össze az „égiek” ellene az uccsó kvalifikációs verseny etap napján, akkor csomagolhat Ő is, Seremet mellett!
A II. osztályúak küzdelmeiben Nagy Attila a bronzérmet szerezte meg!
Az ifjúsági mezőnyben Nagy Dániel megint úgy indult, hogy végig veri a mezőnyt, de sajnos az utolsó lépését elbotlotta nagy riválisa, a váci tini Kollár ellen (2-4)… Így „csak” ezüstérmes lett!
A másik ifjúsági versenyzőnk, Vincze Krisztián külön kérésére közöljük, hogy csak egy rúgott góllal maradt le a bronzéremről! ((:
Minden érmes játékosunknak gratulálunk!
Ja, meg a Vinczének! ((:
|